Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny


REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT, A VERSENY ELSŐ FORDULÓJÁNAK VÉGE.

A versenyről

Az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny (ABSZI), az Alkotmánybíróság és a Mathias Corvinus Collegium közös szervezésű alkotmányjogi versenye, mely lehetőséget biztosít az ország alkotmányjogot (ELTE- ÁJK, PPKE- JÁK, DE- ÁJK, SZTE- ÁJTK, PTE- ÁJK, SZE- DFK, KRE- ÁJK, ME- ÁJK és NKE- ÁKK) hallgató egyetemistáinak, hogy izgalmas jogeseteken és feladatokon keresztül megmérettethessék magukat. Az idén másodjára megrendezett ABSZI-n többek között a tételes alkotmányjogi tudásukat, a természetes jogérzéküket, az érveléstechnikájukat és előadási képességeiket bizonyíthatják a jelentkezők. A háromfordulós egyéni vetélkedő egy online fordulóból, egy jogeset megoldásából, valamint egy szóbeli döntőből áll. A jelentkezőknek az első részben a regisztrációt követően egy tesztsort kell kitölteniük megadott idő alatt. Megoldásaitokat 2020. február 2-a 23:59-ig (közép-európai idő szerint) várjuk. A második fordulóba jutott versenyzők az alkotmánybírák kutató munkáját tapasztalhatják majd meg: több jogeset közül egyet választva ki kell majd dolgozniuk egy javaslatot, amit a testület elé terjesztenének. A döntőbe jutott versenyzőknek az Alkotmánybíróság épületében, annak ülését kell modellezniük. Ennek során a versenyzők bemutathatják egy esettel kapcsolatos alkotmányjogi érveléseiket, miközben belehelyezkednek egy alkotmánybíró szerepébe. A legjobb eredményt elért versenyzőknek lehetősége nyílik az Alkotmánybíróság gyakornoki programjában való részvételre, valamint az I. helyezett 200 ezer, a II. helyezett 150 ezer, a III. helyezett 100 ezer forint értékű díjazásban részesül. Bővebb tájékoztató, segítség, illetve az első fordulóval kapcsolatos kérdésekkel a Facebook-oldalunkon az alábbi e-mail címen keresztül lehet tájékozódni: jogesetverseny@mcc.hu

A versenyre jelentkezni már nem lehet, az első forduló 2020. február 9-én éjfélkor véget ért.